Beszélnem valakivel a mindennapjaim gondjairól, kihívásairól, kérdéseiről, nekem ugyanúgy része a rutinnak, mint az, hogy reggel iszom egy kávét. Ráadásul habitusomból adódóan én inkább hevesen ventillálok, mint hangtalanul konstatálom a helyzeteket, szóval előszeretettel fordulok magam is külső segítséghez. Van néhány technika, ami jól jön, ha a szupervízorom, vagy segítőm épp nincs kéznél.

Mindenek előtt jöjjön egy lista arról, mi az, ami a héten felidegesített:

• Amikor egy ügyfél tanácsadóként fizet, de nem fogadja meg a tanácsaimat.
• Amikor az agresszív és arrogáns kommunikációt összekeverik a hatékony kommunikációval.
• Amikor a munkánk egy folyamat lenne, de a potenciális ügyfél rákérdez egy a folyamat végén lévő momentumra, adnánk-e csak arra ajánlatot…

Összeszedem, mi az, ami nekem segít.

1. Ne felejtsek el levegőt venni!

Egy magasabb testtudat elengedhetetlen. Mielőtt cselekednénk, egy helyzetre reagálnánk, a következő játszódik le bennünk. A testünk jelez legelőször. Ezt követi egy érzés, majd egy abból fakadó gondolat, végül pedig egy cselekvés. Na és a cselekvés előtt lenne jó sokszor megállni. Ha magasabb a testtudatod, azt is tudod már magadról, ha egy helyzetben támadva érzed magad, robbannál, feszült vagy, idegesítenek, akkor azt a tested hogyan jelzi vissza. Nekem például többnyire úgy, hogy azt veszem észre, alig veszek levegőt. Van akinek görcsbe rándul a gyomra, vagy a torkában dobog a szíve. Van, aki izzadni kezd, vagy tikkel. Én csak nem kapok levegőt. És amikor ezt észreveszem, kényszerítem magam arra, hogy ennek az egész szituációnak a feszültségét kilélegezzem. A jóga ebben segített. Ott sokszor tapasztaljuk meg, a feszültség tényleg kilélegezhető. Elképzelni, amint a felhasznált levegővel távozik a rossz, és elképzelni, amint a belélegzett friss levegővel megérkezik egy új energia, felszabadító. Szóval elcsípem a folyamatot a legelején. Észreveszem, hogy  nem kapok levegőt, és még mielőtt egy heves kijelentéssel robbannék, elkezdek tudatosan, úgy igazán, úgy tényleg odakoncentrálva lélegezni. És nem feltétlenül mondok bármit is.

A sóhajtozás tehát nekem mindig segít. Az igazi, mélyről jövő. Az is, ami ösztönösen tör fel, és az is, amit tudatosan irányítok.

2. Mondjam el valakinek! Bárkinek! Tudnom kell, hogy nem vagyok egyedül!

Felhívok valakit, cégtársat, barátnőt, segítőt, és elmondom neki. Mit szeretnék ilyenkor? Empatizáljon velem valaki, érezze át a nyomorúságomat, hallgasson meg, csak hallgasson addig, amíg ki nem dühöngöm magam. És ha lehet, adjon tanácsot! Én nem vagyok magányos farkas. Sokat dolgozom egyedül és döntök egyedül, de ami miatt soha semmilyen munkát nem akarnék partner nélkül csinálni, az pont emiatt van. Igényem van rá, hogy kiengedjem a gőzt valakinek, aki megért, aki esetleg hasonló helyzetet már átélt, vagy abban van. Amikor beszélünk, képes leszek kívülről látni a helyzetet, a perspektívaváltás pedig egy kicsit mindig eltávolít a problémától. A problémák pedig távolabbról nézve, már nem is olyan nagyok.

3. Sose feledjem, senkire sem kényszeríthetem rá a szerencséjét!

Akkor tiszta a lelkiismeretem, ha felhívom az ügyfelek figyelmét arra, szakmai tudásunk szerint, mi a helyes út. Ha ő másfele megy, az az ő döntése. Nem kényszeríthetem rá, hogy jó legyen neki. Neki jobban kell ezt akarni, mint nekem. Én nem akarhatom jobban, mint ő.

Számomra az mindig kérdés, lehet-e úgy dolgozni, hogy nem teszem bele szívem-lelkem. Mert ha én a szívem-lelkem beleteszem, akkor nagyobb érzelmi amlitúdóval végzem a munkám, és akkor fontos lesz a siker. Akkor az nem pusztán az ügyfél sikere, az én sikerem is. El akarom érni. Ott akarok lenni. És ha az ügyfél másként látja a sikerhez vezető utat, lehet, hogy a rossz döntése miatt sose érjük el a célt, vagy annyira nehezen, hogy az ő sikerét már sosem élném meg a saját sikeremként.

Én most ott tartok, hogy próbálok, nagyon nehéz, de próbálok kicsit szenvedélymentesebb lenni. A munka, az csak munka. Ez a projekt 20 másik projekt mellett csak egy. Én már nem dőlök be a tendereken feltett beugratós kérdésnek: „Elvárhatjuk-e tőletek, hogy számotokra mi legyünk a legfontosabb ügyfelek?”, vagy „Képzeld azt, hogy ennek a vállalkozásnak te vagy a tulajdonosa, mit csinálnál?”. Közös érdekünk, hogy én ezt a dolgot ne a sajátomként éljem meg, és ne legyen a legfontosabb. Mert ha a sajátom lenne, számtalan döntést hoznék meg másként, és képes lennék a végsőkig elmenni és harcolni az igazamért. Drága Ügyfelek! Jobb nektek, ha csak legyintek, vállamat rándítom és magamban elmondom a varázsmantrát: „Senkire nem lehet rákényszeríteni a szerencséjét!”

4. Ne féljem használni a szót: bassza meg!

John C. Parkin bassza meg terápiájáért szinte minden nap hálát rebegek. A szerző két remek könyve megér egy külön misét, és bemutatásukra szánok is majd időt. A könyvekben bemutatott elmélet szerint nekünk, nyugati embereknek szükségünk van egy erős kifejezésre ahhoz, hogy el tudjuk engedni a dolgokat. Hogy ne tulajdonítsunk nekik túl nagy jelentőséget. Próbáld meg kimondani te is: “Nem tetszik az ötletem? Akkor bassza meg, csináld ahogy akarod, és majd meglátod, hogy nekem lett igazam.” vagy “Zavar, hogy megint késtem? Bassza meg a közlekedés, így is csoda, hogy volt egy parkolóhely az utcában, és működött a mobilparkolás elsőre.” Bassza meg a sok feszültség, bassza meg az időhiány, bassza meg a hosszú todo listám, bassza meg, én akkor is jól fogom érezni magam.

5. Kezeljem ezt az egészet a helyén!

Olvastál már vissza évekkel korábbi levelezést egy-egy problémával kapcsolatban? Az ügynökségnél néha szembesülünk ezzel, amikor a múltban keresgélünk valamit, és egyszer csak szembejön egy régi eset. Mennyi időnk ment  el azzal, hogy problémákkal azonosultunk, amik aztán teljesen jelentőségüket vesztették. Figyelmet, időt és energiát szántunk rá.  Megérte? A dolgok nagy része magától kisimult. Ha majd tehetem, a Sóhajtás művészete című könyvem megírása után azonnal a Nem cselekvés művészete című könyv megírásába kezdek. Járok egy hátmasszőrhöz, aki történetesen buddhista. Ő egy rendetlen szobához szokta hasonlítani ezeket a káoszos helyzeteket. Amíg abba a szobába úgy néz be, hogy az rendetlen, addig ő tudja, hogy azzal neki nincs dolga, és még visszavonulhat. Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk saját magunknak és a szerepünknek. Adj magadnak két hetet! Figyeld meg a problémákat, amik abban a két hétben felmerülnek. És aztán nézz vissza rájuk egy hónap múlva. Mennyi oldódott meg valóban úgy, hogy te tettél érte? Mi a cégtársammal számtalanszor állapítottuk már meg, ha valamire nem reagálunk azonnal, akkor mire odajutnánk, már sokszor nincs is jelentősége. Hagyjunk magunknak időt! Arra is, hogy a dolgok maguktól megoldódjanak. Legalább lélegzetvételnyit. És akkor már megint az első pontnál járunk…

Nektek vannak technikáitok, amik bejönnek? Írjátok meg nyugodtan a hello@feketehattyukozpont.hu e-mail címre. A legjobbakat jó lenne majd megosztani egymással.

Szeretettel,
Orsi