Imádok könyvesboltokban jönni-menni, nézelődni. Már szinte mindent onlinet rendelek meg, arckrémet, ruhát, sőt élelmiszert is, de a könyvvásárlás mind a mai napig úgy zajlik, hogy egy boltban belelapozok a könyvekbe. Itt olvasok egy kicsit, ott nézegetek, itt tapintok, ott szaglászok. A könyvek minden érzékemre hatnak. Vannak célirányos választások. Vannak könyvek, amiről beszélnek, amiket illik ismerni, mert divatosak. Ezeket kézbe veszem, és ha úgy érzem, akkor megvásárolom őket. És vannak azok a könyvek, amiknek megragad a borítója, vagy a címe, vagy a témája, vagy a belőle sugárzó energia. Nem lehet tudni.

A L’art de la Simplicité és az Ikigai éppen ilyen könyvek voltak. Nem hallottam róluk korábban, de megragadtak első ránézésre is. Mindkettőről kiderült, hogy nagyon is van japán vonatkozásuk…

Mindig is szerettem azokat a könyveket, amiben egy országról egy külső, objektív szem nyilatkozik meg. Hogyan érzi magát például egy amerikai lány, Pamela Druckerman Franciaországban, amikor gyereket szül és nevel? Remek könyv születik belőle Nem harap a spenót címmel. Mi történik az angol íróval, aki Provenceba költözik és szembesül a vidék Franciaroszágának ráérős és jó értelemben véve provinciális légkörével? Nem hiszem, hogy van író, aki szeretnivalóbban festi le ezeket a karaktereket és szokásokat, mint Peter Mayle. Vagy hogyan ír az egyszerűsítés művészetéről a francia származású Dominique Loreau, L’art de la Simplicité, How to live more with less című könyvében, aki évtizedeket töltött Japánban, és az orientalista filozófiát tanulmányozva inspirálódik, hogy lépésről lépésre tanítson meg minket könyvében arra, hogyan tudjuk egyszerűsíteni az életünket azáltal, hogy átláthatóbb tereket teremtünk magunk köré. Nem csak térrendezésről van ám itt szó. Gondolkodásmódról ugyanúgy. A testünkkel, táplálkozásunkkal, elménkkel kapcsolatos jelképes takarításról és tisztításról ugyanúgy.

Emlékszem, amikor ezt az utóbbi könyvet megvásároltam egy londoni könyvesboltban, még nem is sejtettem, milyen hatással lesz életemre. Még kint voltam, amikor felhívott a főbérlőm, hogy az első vevő, akinek mutatja a kislakást, amiben akkor laktam, meg akarja venni, tokkal vonóval, úgy ahogy van. Kiegészítőkkel, gyertyatartókkal, képekkel a falon, függönnyel az ablakon. Olvasni arról, hogy merd elengedni a tárgyaidat magad körül egy dolog. Na de megvalósítani ezt a valóságban két hét alatt, az már egy másik ügy.

Azt képzelem, nem vagyok végletes, és igyekszem a bennem zajló változásokat úgy megélni, hogy ne essek túlzásba. (Lehet persze, hogy ez csak egy illúzió. Amikor elkezdtem jógázni, egyszer csak ott találtam magam hetente hatszor reggel 7-kor egy jógaszőnyegen… Néha tényleg elmegyek a falig, mégis meghagyom most magam abban a hitben, hogy nem vagyok végletes.) Akkor, amikor felajánlották, hogy a tárgyaim, bútoraim is maradhathatnak, pontosan tudtam, mindent nem hagyok ott. A japán térrendezés minimalizmusát sosem fogom kimaxolni az otthonomban. Egy szoba mindössze egy kanapéval és egy takaróval nekem túl kevés. Magamat is meglepve azonban valóban nagyon sok dologról mondtam le. Még olyan tárgyakról is, melyekhez valóban sok, szép, személyes élmény kötött. Óráról a falon, amire egy évig vártam, mire Olaszországba nem repülővel mentem végre, hanem autóval, hogy hazahozhassam az óriásmonstrumot. Vagy márványasztalról a teraszon, amit a Vaterán kukáztam, és nagy műgonddal újítottam fel. És még sorolhatnám.

Marie Kondo: Rend a lelke mindennek – A varázslatos japán módszer című könyvét nem vettem meg. Gratulálok neki, és fejet hajtok előtte, hogy bestsellert tudott csinálni abból, hogyan hajtsuk élére pulóvereinket. Rám, akinek évek óta színek szerint vannak rendezve a ruhái a szekrényében, azért ez nem hatott olyan revelatív erővel. Ahogy a Hygge és a Lagom könyv sem.Örülök neki, hogy a dánok gyertyagyújtással és piknikezéssel teremtik meg a meghitt hangulatot, és szuper, hogy a svédek számára a napközbeni fahéjas csiga, meg a forró csoki az éppen megfelelő élet egyik alapvető sarokpontja. A magam részéről szeretem, amikor egy könyvben betűk vannak képek helyett, és valódi filozófia. Az élet értelme – japánul ikigai – manapság jobban érdekel, mint az, hogy egy hideg téli estét hogyan tehetek a cserépkályha begyújtásával és egy puha takaróval otthonosabbá a hygge vagy a lagom jegyében.  Az Ikigain tehát nem csoda, hogy megakadt a szemem.

Az ikigai jelentése nagyjából annyit tesz: létok. Melyben szenvedély, küldetés és hivatás társul a foglalkozás mellé. Melyben egyesül az, amit szeretsz, amiben jó vagy, amire a világnak szüksége van és amiért fizetnek neked.

Két spanyol szerző Héctor García és Frances Miralles éltek Japánban és többszáz interjút készítettek könyvük megírása során azért, hogy rájöjjenek az aktív japán élet titkára. Nem feltétlenül csak annak titkára, hogy lehet az, hogy a százezer főre eső százévesnél idősebb emberek száma ebben a régióban a legmagasabb a földgolyón. A hosszú élet önmagában nem öröm, de a hosszú, aktív, valódi, mély értelemmel megtöltött élet valóban nem olyan, amiből nyugdíjazzuk magunkat. A japán kultúrát jól ismerő Jan Buettnert, a National Geographic újságíróját idézik a könyv szerzői, aki ezt állítja: „az önrendelkezés annyira fontos ebben a kultúrában, ahogy még a nyugdíjba vonulás fogalma sem létezik náluk.”

Az Ikigai az a könyv lesz, amit rendszeresen előveszek majd. Az ilyen típusú könyveket egyébként kihúzóval a kezemben olvasom. Még az egyetemen szoktam rá, hogy kihúzom a lényeget. Így könnyebb volt vizsgára készülni. Mostanra ebből annyi maradt, hogy minden könyvben van valami, ami nekem akkor fontos, lényeges. Amikor újra előveszem, így könnyebben akad meg a szemem, egy-egy fontos gondolaton.

Az 5 legfontosabb fogalom, amire az Ikigai könyvben találtam rá:

Mi az a kék zóna?

Így nevezik a tudósok és a demográfiával foglalkozó szakemberek azokat a régiókat, ahol az emberek a legtovább élnek. A világ 5 kék zónája ezeken a helyeken van: 1. Okinava, Japán 2. Szardínia, Olaszország 3. Loma Linda, Kalifornia 4. Nicoya-félsziget, Costa Rica 5. Ikária, Görögország. Tudósok megvizsgálták, mi lehet ezekben a helyekben közös. Érdekes, hogy három ezek közül sziget, ahol az emberek jobban rászorulnak eleve egymás segítségére, ami a hosszú élet egyik sarokkövének is tekinthető. A közös ugyanis az itt élő emberek életében valami  ilyesmi: jó táplálkozás, aktív élet, markáns életcél és kiegyensúlyozott, szoros társas viszonyok.

Mit jelent a moai?

A moai emberek szabad csoportja, akiknek közös az érdeklődésük, és akik segítik egymást. A moai tagjainak havi összeget kell befizetni, a befizetett pénzt közösségi tevékenységre és egymás segítségre fordítják. A valahova tartozás élménye növeli a moaihoz csatlakozó japánok biztonságérzetét.

Mit csinál a logoterápia?

A logoterápia arra készteti a pácienst, hogy teljes tudatossággal fedezze fel élete értelmét, hogy aztán ezen életcél birtokában tudjon szembeszállni neurózisával. Az életcél eléréséért vívott személyes harc ösztönzi a beteget, hogy előbbre jusson életével, és felülkeredjen mentális kötöttségein.

A logoterápia a pszichoanalízishez képest a jövő felé irányul, az értelem keresésének szándéka jellemzi és a szellemi dimenzióra helyezi a hangsúlyt. Megalkotója Viktor Frankl, aki az auschwitzi koncentrációs táborban szerzett tapasztalatai révén értette meg, hogy „az embertől mindent elvehetnek, egyetlen dolog kivételével, ami az utolsó emberi szabadságjog: nem vehetik el a választás lehetőségét, hogy miként néz szembe az adott körülményekkel, a döntést arról, hogyan kezeli az adott helyzetet.” Kutatások bizonyítják, azok élik túl a legbiztosabban a megpróbáltatásokat, akik rendelkeznek valamilyen, a táboron kívül eső céllal, akik szükségét érzik, hogy élve kikerüljenek onnan.

A logoterápia célja, hogy az ember értelmet tudjon adni az életének és kiteljesítse morális elveit. Frankl a frusztrációt nem mentális betegségnek tekinti, mint más terápiák, hanem szellemi szorongásnak. Ennek felismerése ösztökéli a szenvedőt arra, hogy fordulatot vehessen sorsa.

Frankl saját maga is számtalan esetben dolgozott olyan pácienssel, aki pszichoanalízisben a múltat kutatta. Ő azonban néhány ülés alatt rávezette klienseit arra, miből ered valódi frusztrációjuk. Egyszerűen csak meg kell találják a célt, a létokot, az ikigait, amiért érdemes élniük.

Mi az a Morita terápia?

Morita Szoma pszichiáter volt, nem mellesleg pedig zen buddhista, akinek terápiája komoly spirituális befolyást gyakorolt szerte Japánban.

Morita szerint nyugaton uralni akarjuk a gondolatainkat, mert hisszük, ez befolyásolja azt, ahogy érzünk. Ez pedig kihat cselekvéseinkre. Nem! Morita terápiájának lényege az, ami a zen buddhizmusé: Nem kell ellenőrizni a gondolatainkat vagy érzéseinket. A tett okozza a változást! Morita arra biztat, tedd, amit tenned kell. A természet és a jellem abból épül fel, amit az egyén nap mint nap tesz. Az érzelmeinket nem lehet irányítani és ellenőrizni minden nap, de azt, hogy mit teszünk minden nap, már mi döntjük el. Ezért fontos megtalálni, mi az életcélünk, és hogy mit tehetünk azért életünk minden egyes napján.

Mi jelent a vabi-szabi?

A vabi-szabi olyan japán elképzelés, amely a múlandó, változékony és tökéletlen természet és minden körbevevő dolog szépségét tanítja. Arra biztat, hogy keressük a szépséget a tökéletlenben és a befejezetlenben.

Európában hozzászoktunk ahhoz, hogy épületeink többszáz éve ugyanott vannak, ugyanúgy néznek ki. A japán építészet elfogadja, hogy a jövő számára már nem lesz elérhető ugyanaz az épület, és a jövendő generációjának lesz szükség az újraépítéshez. Nem az a lényeges, hogy az épület maga hosszú ideig fennmaradjon, hanem hogy a szokások fennmaradjanak.

Az 5 legfontosabb mondat, amit megjegyeztem:

• Shlomo Bernitz neurológus a folyamatos agytorna fontosságáról: „Ellentét van aközött, hogy mi a jó nekünk, illetve hogy mit szeretünk csinálni.”
• Nietzsche: „Akinek van miért élni, szinte mindent elvisel.”
• Albert Einstein: „A boldog ember túlontúl elégedett a jelennel ahhoz, hogy sokat gondoljon a jövőre.”
• Héctor García, Frances Miralles: „Mindig arra koncentráljunk, ami fontos az életben ahelyett, hogy a sürgős dolgok elterelnénk a figyelmünket.”
• Aida Micuo, haikuszerző: „A boldogságot mindig szíved dönti el.”

8 bölcs gondolat Ogimi falu lakóitól, ahol a világ leghosszabb életű emberei élnek:

• „A hosszú élet titka, hogy ne aggodalmaskodjunk. És hogy frissen tartsuk a szívünket, ne hagyjuk, hogy megöregedjen. Nyissuk meg a szívünket az emberek felé, széles mosollyal az arcunkon.”
• „Ha nem akarunk aggódni, annak az a legjobb módja, ha kimegyünk az utcára és üdvözöljük az embereket. Én minden egyes nap így teszek. Kimegyek az utcára és azt mondom: „Jó napot” meg: „Viszlát”. Aztán hazamegyek és a veteményessel foglalkozom. Délután pedig a barátaimat látogatom meg.”
• „Minden reggel ötkor kelek, elmegyek otthonról, egyenesen a tengerhez. Aztán elmegyek az egyik barátnőmhöz és együtt teázunk. Ez a hosszú élet titka: találkozni mindenkivel, és ide meg oda menni.”
• „Mikor felébredek, odamegyek a bucudanhoz, és meggyújtom a füstölőt. Gondolnunk kell az őseinkre. Minden egyes reggel ezt teszem először.”
• „Minden nap beszélgetni az emberekkel, akiket szeretsz – ez a hosszú élet titka.”
• „Sietség nélkül sokkal tovább élünk.”
• „Minden nap sok mindent kell csinálni. Egész nap el kell foglalni magunkat, de egymás után haladva a dolgokkal anélkül, hogy szorongani kezdenénk miattuk.”
• „Nevetni, nevetni, ez a legfontosabb. Bárhova menjek is, mindig nevetek.”

Az Ikigai – A hosszú élet japán titka kötelező olvasmány!

Szeretnéd te is megtalálni az életcélod? Köteleződj el magad magad mellett! Keress minket, tudunk segíteni: hello@feketehattyukozpont.hu

Szeretettel,
Orsi